Maine coon, a kedves és gyönyörű óriás – fajtaleírás

Maine coon, a kedves és gyönyörű óriás – fajtaleírás

A maine coon macska eredete, származása

Mai napig nem teljesen tisztázott, honnan is származik, kik voltak az ősei. Nevéből és tisztségéből adódóan számos eredet történet született. A maine coon ugyanis az Egyesült Államok Maine tagállamának nemzeti macskája. Nevének első részét innen kapta, a „coon” szócska azonban nem teljesen tisztázott. Az egyik romantikus legenda szerint egy farmer felesége egyszer azt találta mondani, hogy a macskájuk úgy néz ki, mint egy mosómedve. A mosómedve angol neve pedig „raccoon”, az eset pedig Maine államban történt. Az elnevezés eredhet innen, azonban a maine coon biztosan nem a macska és a mosómedve keresztezéséből jött létre. Ez ugyanis biológiailag lehetetlen. 

Egy másik, szintén romantikus legenda szerint egyenesen Marie Antoinette cicájának a leszármazottjai. Amikor ugyanis Franciaország egykori királynője 1793-ban szökni próbált az országból, macskáit is hajóra pakolták. A hajó végül a királynő nélkül indult el, de a macskák eljutottak Wiscasset-be. Itt pedig más rövid szőrű egyedekkel párosodtak. Így születhettek a mai maine coon cicák ősei.  Az egyik legvalószínűbb történet azonban az, hogy a norvég erdei cicák leszármazottai. Illetve azoktól a macskáktól erednek, akik a hajókon teljesítettek „egerész” szolgálatot. Ezek a macskák ugyanis rendkívül jól bírták a szélsőséges körülményeket. Vastag, tömött bundájuk és nagy testalkatuk volt.  Népszerűségét kétség nélkül Maine állam lakóinak köszönheti. Ők ugyanis rettentően büszkék voltak már a 18. században is különleges cicáikra. Már akkoriban elkezdték összemérni a szépségüket kezdetleges kiállításokon. A maine coon fajtát ezért az Egyesült Államok első kiállítási macskájaként is gyakran emlegetik. A csodás cicának aztán hamar híre ment a nagyvilágban is, így váltak a világ legkedveltebb macskaivá.
 

A maine coon macsak jelleme, tulajdonságai

A maine coon macska rendkívül barátságos és kedves állat. Egy igazi óriás, olyan, mint egy nagyra nőtt gyerek. Játékos, vicces és mindig öröm a társaságában lenni.  Mindig a gazdi nyomában jár, mert imádja az emberek társaságát. Más macskákkal és háziállatokkal jól kijön. Kimondottan társaságkedvelő típus. Éppen ezért ha egyedüli macskaként él, fontos számára a gazdi törődése.

Különösen intelligens, könnyen tanul trükköket. Néha még az apportírozást is képes megtanulni. Vízimádók is, örömmel pancsolnak, ami ritka dolog a macskák között. Aktív, játékos, és mindig van egy kis mozgásigénye. A maine coon macska hangja is különbözik más fajtáktól. Gyakran hallatja csicsergő, trillázó hangját, legyen az udvarlás vagy éppen egy kis "beszélgetés" a gazdival. Szeret játszani, kis tárgyakat cipelni és visszahozni. Habár nem túlzottan igényli az ölben ülést, mindig a gazdi közelében van. Kíváncsian figyel minden tevékenységedet. A maine coon macskák tehát nem kimondottan bújós típusok, de szükségük van szeretetre és odafigyelésre.

A világ legnagyobb macskája – a maine coon megjelenése 

A maine coon macska megjelenése igazán impozáns. Hatalmas termetének köszönhetően sokan tartják a legnagyobb házimacskának. Erős testfelépítésű, közepes hosszúságú, izmos lábak jellemzik. A kandúrok általában 8-9 kg között mozognak, de akár elérhetik a 10-12 kg-ot is. A nőstények kisebbek, általában 6-8 kg-ra nőnek. A maine coon cica teste akár 1,2 méter hosszú is lehet, és teljes méretét 3-5 éves korára éri el.

Bundája különleges, vízálló, sűrű aljszőrzettel és erős fedőszőrzettel rendelkezik. Színben változatos, csak az arany szín nem jelenik meg a fajtában. Rendkívül jól védekezik a hideg ellen, különösen a bozontos hátsója és nagy, kerek, pamacsos talpa révén. A talppárnák közötti hosszú szőrcsomók akár 2 cm-rel is túlnyúlhatnak a lábujjakon. Fontos megjegyezni, hogy a maine coon fajtának két ága van: az európai és az amerikai. Az erőteljes, ragadozó megjelenés elsősorban az európai változatra jellemző. Az amerikai ághoz tartozó macskák általában bájosabbak, könnyedebbek és elegánsabbak.

A maine coon cica ápolása és egészsége

A maine coon macska gondozása és egészsége kulcsfontosságú ahhoz, hogy hosszú és boldog életet éljen. Általában robosztus testfelépítésűek és egészségesek, de van néhány dolog, amire oda kell figyelni. Szőrzetük dús és sűrű, de általában nem igényel különösebb ápolást. Hetente egyszer-kétszer alaposan átfésülve megőrizhető a szépsége. Vedlés idején azonban több időt kell szánni a bundájuk ápolásár és a szőrcsomók megelőzésére. A kijárós cicáknál fontos az élősködők elleni védelem és a rendszeres ellenőrzés is.
 


Vannak olyan betegségek, amelyek gyakrabban jelentkezhetnek a maine coon macskáknál. Például, a hipertrófiás kardiomyopátia nevű szívbetegség. Ezt a betegséget rendszeres szűréssel időben észre lehet venni. Kezelésének eredményessége nagyrészt függ a korai felismeréstől. Bizonyos gerincbetegségek is gyakrabban fordulnak elő náluk. Érdemes rendszeres szűrővizsgálatokra vinni maine coon cicákat. Az öröklődő, jellegzetes betegségek nagy része ugyanis korai szűréssel jól kezelhetők és karban tarthatók.

Mint minden hosszúszőrű cicánál, a maine coon-nál is gondot okozhat a gyomorban kialakuló szőrlabda. A cicák szőrzetük ápolása közben sok szőrt nyelnek. A hosszú szőrű cicáknál ez nagyobb mennyiséget jelent az átlagnál. Ezekből képződnek gyakran szőrlabdák a gyomorban. Normál esetben ezt a cica kiköpi, de ha túl nagyra nő a szőrcsomó, már segítségre van szüksége. Ilyenkor székrekedés és emésztési zavarok is előfordulhatnak. A leghatékonyabb védekezés ebben az esetben is a megelőzés. Ma már számos készítmény be lehet vetni a szőrlabdák ellen. Ilyen a macska paszta, vagy a macska fű. Valamint speciális tápokat is találunk szőrlabda képződés ellen.

A maine coon cica megfelelő táplálása 

A maine coon egy nagytestű, mozgásigényes macska, így fontos, hogy elegendő energiát biztosítsunk számára. Az étel mennyisége az életmódtól és az életkortól is függ. Benti macskák kevesebb táplálékot igényelhetnek, mint a kintiek. Az idősebbek egyedeknek kevesebb energiára van szükségük, mint fiatalabb társaiknak. Mindig válasszunk prémium, magas hústartalmú eledelt. Így tudjuk a megfelelő mennyiségű fehérjét biztosítani kedvencünknek. Kerüljük a magas cukor- és gabonatartalmú ételeket. Próbáljuk meg elkerülni a tartósítószereket és állati melléktermékeket tartalmazó tápokat. Fontos, hogy ne etessük túl kedvencünket, mivel a maine coon hajlamos az elhízásra. Annak ellenére is, hogy kimondottan aktívnak mondható a macskák között. Az általános tanácsok mellett tartsuk szem előtt a cica egyedi igényeit is.
 

Kinek ajánlott a maine coon tartása 

Ezt a csodás cicát leginkább azoknak ajánljuk, akiknek van idejük és energiájuk foglalkozni vele. Sokkal jobban igényli az emberi társaságot és figyelmet, mint más cicák. Más háziállatok mellé is kiváló választás, könnyen és gyorsan alkalmazkodik. A maine coon nem egy bújós cica. Általában nem szereti ha emelgetik és sokat „nyomorgatják”. Ezt érdemes tiszteletben tartani. Problémamentesen tarthatók bent lakásban. Mivel azonban hatalmasak és aktívak, nem érdemes túl kicsi lakásban tartani őket. Ők valójában nagyra nőtt gyerekek, akik életük végéig játékosak és mozgékonyak maradnak. Szeretnek kommunikálni és sokat nyávognak, trilláznak.  Olyan gazdiknak ajánlott tehát, akiknek nincs problémájuk a macska csevegésével. Szeretet, törődés, tanítás, játék és nagy hely. Ez a maine coon cicák boldogságának rövid titka.