Naponta több száz kutyáról gondoskodnak az ASKA menhelyén, mindig szükség van segítségre

Naponta több száz kutyáról gondoskodnak az ASKA menhelyén, mindig szükség van segítségre

Az ASKA alapítvány 20 évvel ezelőtt, az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. ebrendészeti részlegére került kóbor, sérült állatok gyógyítására és gondozására jött létre. Ma pedig már több száz kóbor állatnak biztosítanak folyamatosan menedéket és ellátást. Jelenleg két állatmenhelyen 300 kutyát gondoznak naponta. A kezdeti együttműködés mára már szoros munkakapcsolattá alakult, az ebrendészek a hatósági eljárások során sokszor együtt dolgoznak a menhely munkatársaival. Évente átlagosan 850-900 állatot vesznek át az ebrendészeti telepről, hogy a gazdához juttatásig gondjukat viseljék.

A menhely működéséről, a dolgos hétköznapokról Molnár Tamásné Zsazsával, az ASKA menhely vezetőjével és alapítványi titkárával beszélgettünk. Több mint 40 éve tevékenykedik állatvédelmi területen, jelenleg pedig hat kutya gazdájaként irányítja az ASKA mindennapi életét.

Hány ember dolgozik a menhelyen, és hogy zajlik nálatok egy átlagos nap?

Az állatmenhelyen 3 állatgondozó, egy koordinátor, és egy karbantartó dolgozik. Fontos megjegyezni, hogy ők öten 300 kutyáról gondoskodnak nap, mint nap. A reggel alapos takarítással indul, minden részlegre más szabály vonatkozik. Van egy nagy kezelő a beteg, sérült kutyák számára. Ők külön kennelekben vannak elhelyezve. A fiatal kutyák egy nagyobb területen, csoportosan élnek, ezt a részt óvodának hívjuk. Mivel nagyon fiatalok még, így ők szalmázott futikban élnek. Ezeken a területeken minimum heti 2 alkalommal teljes szalma cserét és fertőtlenítést végzünk. A négy bölcsiben árva kutyusok élnek vagy pedig olyan mama kutyák, akiket a kölykeikkel együtt fogadtunk be. Náluk a kölykök létszámától függően akár naponta több alkalommal is szükséges a takarítás. Van továbbá négy hosszú kennelsorunk, (a cikk írásának időpontjában) összesen 131 kennellel. (2023. novemberére a kennelek száma 200-ra nőtt. - szerk.) Ezek takarítása vizes fertőtlenítéssel történik minden reggel.

A reggeli takarítást az etetés követi, télen igyekszünk főzni és meleg ételt adni a kutyusoknak. Amikor erre nincs lehetőség, akkor vagy táppal, vagy konzervvel etetjük az állatainkat, ezek nagy részét támogatóinktól kapjuk. Mindeközben zajlik az egészségügyi ellátás, kapják a védőoltásokat, mennek a kórházba ivartalanításra, vagy éppen állnak a fényképezőgép előtt, hogy elkészülhessenek a szuper gazdikereső fotók. A kollégák folyamatosan fogadják a látogatókat, és adják örökbe a kutyákat.

Mit jelent számotokra az önkéntesek munkája és ki jelentkezhet önkéntesnek?

Önkéntesek nélkül nem tudna működni a menhely. Nem csak azért, mert az önkéntesek szerzik az adományokat - legyen szó szalmáról vagy éppen kutyatápról – hanem azért is, mert hatalmas szerepük van az állatok szocializálásában. Ilyen sok kutyát az a kevés menhelyi dolgozó nem tud sétáltatni, szocializálni. Csodálatos csapattal dolgozunk, akik mindennap jönnek és viszik sétálni a kutyáinkat, vagy éppen beállnak kenneleket építeni, fúrni-faragni.

Hogyan kerülnek be leggyakrabban az állatok a menhelyre?

A menhelyre bekerülő állatok mindegyike hatósági – önkormányzati, vagy rendőrségi - eljárás során kerül hozzánk. A kóbor állatok befogását az önkormányzat rendeli el. Ha a kutya azonosítható a chip alapján, akkor a felelőtlen gazdát megbírságolják. Állatkínzási ügy kapcsán a rendőrség indít eljárást, ilyenkor sok esetben bűnjelként tartják nyilván az állatot. Minden vármegyében van kijelölt hatósági telep, Fejér vármegyében az ASKA látja el ezt a feladatot. Így kerülnek a NAV által elfogott állatcsempészektől származó kiskutyák is hozzánk.

Hány állat van átlagosan a telepen és mennyinek tudtok új családot találni egy év alatt?

Évente átlagosan 900 körüli létszámban kerülnek be állatok. Nagyjából 30 százalékuk kerül vissza eredeti gazdájához. Körülbelül 500-550 kutyát adunk örökbe évente, 2022-ben 537 kutyának találtunk új gazdit.

Hogyan készítitek fel az örökbefogadó gazdikat, illetve hogyan szűritek a jelentkezőket?

Én nem hiszek a kérdőívekben, hiszen azt válaszol a gazda, amit akar. A lakásokat sem nézzük meg, mert megeshet, hogy holnap már nem is ott laknak. Mi a kutyáink orrában bízunk. Bár vannak, akik kételkednek benne, de a kutyáknak jó megérzésük van azzal kapcsolatban, hogy ki milyen ember. Sok esetben a látogató még nem is tudja, milyen kutyát szeretne, de mi már látjuk ahogy jelzi egy kutya, most érkezett meg az ő embere. Természetesen a kutya viselkedése mellett beszélgetünk is a jelentkezőkkel és tanácsokkal is ellátjuk a leendő gazdikat. Több kutyaiskolával kapcsolatban állunk, akik segítenek a kutyák további nevelésében. Kutyakozmetikus partnereink pedig kedvezményekkel várják a szépülni vágyó ASKA kutyákat. Van továbbá egy „ASKA kutyám van” csoportunk a Facebookon, több mint 4000 taggal. Sokszor előfordul, hogy a csoport tagjai megoldják egy új gazdi problémáját, mire mi válaszolni tudunk.

Miért fontosak az ideiglenes befogadók?

Ideiglenes befogadóink a legtöbb esetben a problémás, több figyelmet igénylő kutyáinkat szokták befogadni. Ilyen például egy félős kutya, akit bátorítani kell, vagy éppen egy súlyosan sérült, műtött állat, aki több figyelmet igényel. Akkor is számíthatunk rájuk, ha éppen felújítás van, és ki kell üríteni a kenneleket. Ilyenkor az ideiglenes mamik gőzerővel dolgoznak azon, hogy mielőbb megtalálják nekik a végleges családjukat, így már nem is jön vissza mindenki a menhelyre.

Aki nem tud személyesen segíteni, virtuálisan is örökbe fogadhat nálatok egy kutyát. Ez hogy működik?

A virtuális gazdik anyagilag támogatják a kiszemelt kutyust, illetve sokat tesznek azért, hogy az adott kutya fotóalbumát minél többen láthassák. A közösségi háló segítségével megnő az esélye, hogy hamarabb találjunk számára végleges otthont. Virtuális örökbefogadásra a honlapunkon van lehetőség.

Tárgyi adományokat hogyan lehet eljuttatni hozzátok, illetve erről kell-e előzetesen egyeztetni veletek?

Folyamatosan kapunk adományokat. Küldik postán, vagy személyesen. A személyes átadáskor nem szükséges a nyitvatartási időhöz igazodni, mivel a menhely előtt egy nagy adománygyűjtő láda található, amibe adományiakat elhelyezhetik. Az Alpha Zoo üzleteiben országosan, a cikk írásának időpontjában összesen 19 helyen van kihelyezve adománygyűjtő kosarunk (Balatonalmádi; Budapest: Batthyány tér, Bécsi út, Dohány utca, Váci út; Berettyóújfalu; Debrecen; Dunakeszi; Gyöngyös; Jászberény; Kőbánya; Lurdy; Maglód; Miskolc - Pláza; Nyíregyháza; Székesfehérvár-Tesco; Törökbálint; Újpest Görgey u.; Veresegyház.).

Anyagi támogatást pedig a legegyszerűbben az adományvonalon keresztül és az adó 1% felajánlásával lehet eljuttatni hozzánk. Az adományvonal a 13600-as telefonszámon működik, ahová az 58-as kódot kell elküldeni. Minden SMS 500 Ft-tal támogatja menhelyünk munkáját.

Azoknak, akik adójuk 1%-ával szeretnék támogatni menhelyünket, az alábbi oldalra összegyűjtöttünk minden fontos információt arról, hogy ezt hogyan tehetik meg: https://www.segitokezalapitvany.hu/ado-1-szazalek-felajanlas

A menhely életéről tavaly jelent meg ASKAlandjaim című könyvem. Olvasóim visszajelzése alapján pityergős, nevetős, és letehetetlen. A könyvet az Alphapress oldalán lehet megrendelni, itt: https://alphapress.hu/termek/askalandjaim